Categories: Általános Leave a comment

Parókia felújítás 2025 – Az Úr Isten engedte

Istennek legyen hála, eddig minden évben sikerült javítani és így az épületeinket karbantartani. A templom, a kultúrotthon és a parókia tetejének javítása után egy nagy beruházás történt a parókia belső javításait illetően is.

A parókia lakóépületi státuszban van, így sajnos a pályázati lehetőségek nem engedték annak pályázati úton történő javítását és modernizálását. De ismét felfelé mutatva kell hálát adjunk, hogy az elmúlt évek pályázati lehetőségei engedték, hogy elkülönítsünk a parókia belső javításaira és szerkezeti gondjaira.

Szerkezeti megerősítés

Évek óta növő repedések egy 19. században épült épületen nem lehet meglepő, de megoldásuk már egyáltalán nem kis fejtöréssel jár. Több jó példát megfigyelve és alaposan megvitatva arra a következtetésre jutottunk, hogy a régi épületet az alap fölött és tető alatti részen vasszerkezettel erősítjük meg — oly módon, hogy a sarkaknál erős U-vas vinklivassal, végükön menetelt vasszárral szorítjuk össze az épület falait. Köszönjük Bartók Sándornak és Stefán Jánosnak a segítőkész és szakértő hozzáállásukat, amivel délutánonként jöttek és hegesztői képességeiket a parókia szerkezeti gondjainak megoldására fordították.

A következő fázisban minden szoba fapadlója alatti töltésréteg helyére 10–15 cm betonréteg, a pincerész fölé vasbeton pláka került. A presbitertestvérek több hétvégét áldoztak fel és jöttek, hogy a közel 200 négyzetméter alapterületű parókia betonozásánál segítsenek.

Szigetelés és fűtéskorszerűsítés

Az aljzatbetonozás után egy réteg szigetelés következett, amely a padlónál megakadályozza a hideg feljutását és a plafonnál a meleg elillanását. A padlónál 5 cm, a plafonnál 10 cm-es szigetelés segítségével a parókia gazdaságosabbá tétele volt az egyik fő célkitűzés.

A fűtésrendszer modernizálása is megtörtént — padlófűtéssel, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen 60–70 fokra felhevített vízzel fűteni, hanem már 30–35 fok elegendő legyen. Blága Attila és Márk Norbert gondolták újra a fűtés rendszerét. A csövek elhelyezése után sápázás, majd gipszkartonozás és festés következett — a parókia jelenlegi szép állapotát Moisza Ferenc, egykori harangozónak és fiának köszönhetjük.

Az utolsó fázis a kazánház belső javítása és modernizálása volt — a régi boltíves félpince rész lebontásával, falak megerősítésével, vakolással és meszeléssel. Moisza Ferenc és csapata sikerrel vette ezt az igen nagy akadályt is.

Hatalmas köszönet illeti Kiss Attilát a jelentős mennyiségű anyagi és munkagépekkel történő támogatásáért. Köszönjük Kovászna Megyei Tanácsának a 10 000 lej értékű támogatását, amivel a belső ajtók cseréjét tudtuk megoldani. Szívből jövő hála és köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a parókia javításához!

A barátosi parókia még sok évtizedig szolgálhatja eredményesen a gyülekezet lelkésznemzedékét — csak adja az Úr, hogy a gyülekezet is hasonlóan gyarapodjon, hitben és lélekben erősödjön!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük