Krisztus a jövő, együtt követjük Őt — ezzel a mottóval gyűlt össze 2025-ben a Kárpát-medence református népe Debrecenben az Egységnapra.
2025-ben érkeztek hívek az anyaországon túl a Kárpát-medence minden részéből — Kárpátaljáról, Partiumból, Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről és Horvátországból, Nyugat-Európa, Amerika, Kanada szórványgyülekezeteiből, sőt Ausztráliából is. Az Egységnap keretében csatlakozott hivatalosan legújabb tagként a közösséghez az Ausztráliai Magyar Református Egyházak Szövetsége.
Mikor a debreceni Egységnapra gondolok, a szívem mindig melegséggel telik meg. Hatalmas élmény volt nekem Debrecenbe utazni, kicsi zöldfülű konfirmandusként. Május 23-án reggel indultunk — maga az út is nagyon hangulatos volt, mindenki beszélgetett mindenkivel, Igét hallgattunk az út alatt, dicsőítettük Istent.
Kisebb-nagyobb szünetekkel este felé megérkeztünk a szállásra, amely Karcagon a Szentannai Sámuel Református Gimnáziumban volt. Egy nagyon szép, kis hangulatos iskola fogadott minket akkora örömmel, mintha ezer éve ismertek volna bennünket.
Másnap reggel kezdődött a kaland: indultunk Debrecenbe. Mikor közeledtünk, egy motoros rendőr kísért minket nagy kedvességgel a helyszínhez, a Kossuth térre. Megcsodálhattuk az ottani Teológiai Egyetemet, ami eszméletlenül gyönyörű és hangulatos volt.
Annyian voltunk, hogy az egész Kossuth tér emberekkel volt tele, a templomba sem lehetett már bemenni. De nagyon, nagyon szép volt. Voltak Ukrajnából, Magyarországról, Romániából, Szerbiából — akikkel nagyon jókat tudtunk beszélgetni, és megígértük egymásnak, hogy jövőben ugyanakkor, ugyanott, ha Isten is úgy akarja, ott fogunk találkozni.
Istentisztelet után volt egy kis szabadfoglalkozás — megtekintettük a Csonka templomot, körbesétáltunk a Kossuth téren, hálát adtunk Istennek, hogy ott lehettünk. Az napi zárásaként megtekinthettük a nagy templomot — a szószék, a díszletek nagyon egyediek voltak, de ami még különösebbé tette, az a nagy orgona volt, gyönyörű hangjával együtt.
Hazafelé megálltunk Karcagon, ahol megtekintettük a „rózsaparkot”, ami fenomenálisan szép volt az akkor nyíló rózsákkal. Majd jött a búcsú — búcsút vettünk azoktól az emberektől, akik nagy mosollyal az arcukon fogadtak minket.
Az Egységnap megmutatta, hogy mennyire fontos az összetartás és az együttműködés, mert csak közösen tudunk igazán eredményeket elérni. Köszönöm mások nevében is ezt az élményt. Istennek legyen hála!
— Rákosi Boglárka
