Categories: Általános Leave a comment

Nőszövetségi Csapatépítő 2024 – Kirándulás Marosvásárhelyre

„Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget” (1Pét. 2,17a)

2024. november 16-a, reggel 7 óra. Az idő kissé borús, de nem túl hideg. A 18 személyes nőszövetségi csapatunk már összeverbuválódott. Mindenki vidám, mosolygós arccal néz elébe a mai napnak, hiszen kirándulni megyünk Szőcs Endre tiszteletes úr vezetésével Marosvásárhelyre.

Célunk a református vártemplom, a kultúrpalota, esetleg az állatkert megtekintése, valamint egy kis ebéd elfogyasztása a Laci csárdában. Miután a buszunk késett, mert nem találta könnyen meg a barátosi templom tornyát, 7 óra 20 perckor indultunk neki a kellemesen kecsegtető napnak.

11 óra 20 percre érkeztünk Marosvásárhelyre, a vártemplomhoz, ahol már várt ránk Birizdó Szabolcs segédlelkipásztor. A templomot a 14. században építették a ferencesek. A reformáció után, 1556-ban vált református templommá. Csodálatos látvány tárult elénk kívülről és belülről is. Többek között megemlíteném a déli részen, a gótikus bejárat fölött Szent Lénárd megvesszőzése legendáját, valamint a benti falfreskó Szent László harcát, melyeket a felújítás után tártak fel.

Megtekintettük az orgonát is, melynek a hangját is hallhattuk a tiszteletes jóvoltából, valamint az énekes széket. Az orgona felett még mindig látható a kis kereszt. A vár ötszögű alakú, és minden sarkon egy céhes bástya áll: vargák, szabók, szűcsök, kádárok és a mészárosok bástyája.

Innen átsétáltunk a Kultúrpalotához. A kultúrpalota 1911–1913 között épült Bernády György akkori polgármester kezdeményezésére. Csodálatos, szemet gyönyörködtető látványt nyújtott a tükörterem, a vitrális festett üvegablakok, a festett díszített falak, bútorok, a magyar és román festők képkiállítása, pénzérmék, a koncertterem — ahol bekukkantást nyerhettünk egy előadás próbájára —, páholyok, karzatok, csillárok, Bernády irodai berendezése, könyvtára: leírhatatlan élményt nyújtottak.

Mivel elég időt töltöttünk itt, utunkat a Laci csárda felé vettük. A kiadós ételből csomagba is jutott. Valószínűleg ezt az ebédet is még sokáig emlegetni fogjuk. Az állatkert látogatás elmaradt. Hazafelé megálltunk Segesváron, hogy megtekintsük a várat. A következő 187 lépcső felvezetett a várba, ahonnan kilátás nyílt a szépen kivilágított városra.

Köszönjük ezt a csodálatos napot Szőcs Endre tiszteletes úrnak, Kovászna Megye Tanácsának a 2000 lejes hozzájárulást, és nem utolsósorban a busz sofőrjének, hogy vigyázott ránk és kellemes, jó hangulatot teremtett körünkben.

— Földes Ildikó, nőszövetségi tag

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük