Categories: Egyházközség, Újság Tags: , Leave a comment

Újévi gondolatok

“A mögöttem lévő évre hálával az előttem álló évre reménységgel tekintek Istenem segítségével.“

A végéhez érkezett ismételten egy év, sokan visszanéznek ilyenkor az elmúlt esztendőre, ami elmúlt – az fontos! Azért van jelentősége, mert beépült az életünkbe, ezen beszámoló fűzet és a rá következő vasárnapi zárszámadás részletes tájekoztatást nyújt egyhazközsegünk anyagi és lelki életeről.
Az elmúlt év gyorsan elröpült, közösségünk és közösségi életünk egyre inkább fejlődött és fejlődik most is. Számos lehetőség kínálkozik, hogy együtt lehessünk, imádkozhassunk és közösségünket építhessük. Illesse köszönet azokat akik ebben az épitő munkában részt vállaltak és vállalnak.
Hálát kell adunk Istennek azért is, hogy az istentiszteletek látogatottsága nem csökkent, sőt enyhén emelkedett az elmúlt évben.

De az elmúlt év értékelése közben fontos előre is tekinteni úgy, ahogy az Igében is olvashattuk az újév elején sokan tervezgetni szeretnek, általános emberi dolog, hogy szeretnénk jobbra fordítani a magunk és a számunkra fontos emberek valamint az egyházközség életét. Igyekszünk mintegy beavatkozni a világ folyásába, vagy csak vágyunk arra, hogy életünk valamiképpen rendeződjék például, hogy le tudjuk küzdeni rossz szokásainkat, vagy új prioritásokat, fontossági sorrendet igyekszünk felállítani.
Szép szokás, hogy január elsején boldog új évet kívánunk egymásnak. De ettől még nem változik semmi. A boldog új évhez megváltozott, boldog emberek kellenek. Jézus úgy áll előttünk, mint aki nemcsak a vizet tudta borrá változtatni a kánai menyegzőn, hanem a régi embert is valósággal új emberré tudja formálni.

Gondolom mindnyájan jártunk olyan épületben, múzeumban, amelyben a bejárat után szobáról szobára kell menni, hogy eljussunk a kijáratig. Miután végigmegyünk egy ilyen kiállító teremsorozaton más érzésekkel, gyarapodott tudással, ismerettel lépünk ki belőle, mint amilyennel a belépéskor rendelkeztünk. Minél több élményt szívunk magunkba annál gazdagabbaknak érezzük magunkat, és hatásuk hosszú időn keresztül elkísér. Sőt, az is lehet, hogy befolyásolja életünk további alakulását vagy akár megváltozunk .
Ehhez hasonlóan képzelem el az előttünk álló esztendőt is. Ez egy 12 szobából álló kiállító terem, melynek mindenikében akad számunkar is megnézni való, sőt kísérletezhetünk is benne, és alakíthatjuk a szobákat tehetségünk, képességünk és akaratunk szerint.

Az előttünk álló esztendőnek érdeklődéssel járjuk végig minden hónapját, napját. Arassuk le minden pillanatnak a gyümölcsét, azzal a reménnyel és kíváncsisággal, hogy az év végére új emberekké formálodva fényesebben ragyogóbb lesz földi életünk, mint annak kezdetén.
Megköszönve egyházközségünk tagjainak az elmúlt évi áldozatvállalását, ezen gondolatokkal kívánok presbitériumunk nevében gyülekezetünk minden tagjának, egészségben és örömökben gazdag 2023-as esztendőt.

“Az Úr a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened az Úr az év elejétől az év végéig.”
(5. Mózes 11)

Márk A. László, egyházközségi gondnok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük