“ÉPÍTSETEK HÁZAKAT, ÉS LAKJATOK BENNÜK! ÜLTESSETEK KERTEKET, ÉS EGYÉTEK AZOK GYÜMÖLCSÉT!”
JER. 29.5
1. IMATEREM – KAZÁNHÁZ
2021. június 23.-án indultak el a munkálatok a barátosi parókia mögötti kis félpince felújítására, miután a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT-hez (továbbiakban BGA) és a Kovászna Megye Tanácsához (továbbiakban: KMT) beadott pályázatokat elfogadták. A KMT-hoz beadott pályázatból a kémény és a belső szerelés egy része volt finanszírozva, míg a BGA megnyert pályázatából a teljes tetőszerkezet alakúlt át. Ez jelenti a tetőzet elkészítéséhez szükséges faanyag értékét, a cserepek alá tett vászonfóliát és a hófogókat.



A felújítási munkálat több részben zajlott. Az első fázisban a bontási munkálatok viszonylag gyorsan megtörténtek. Ezt követte a boltíves pice megörzésére és a mennyezet stabilizálására szolgáló vasbeton erősítés öntése. Ennek megöntésére a presbiterek közös erőt vetettek be, amiért köszönettel tartozunk: Stefán János, Benkő Zoltán, Beder Ferenc, Márk S. László, Becsek Gyula, Zajzon Attila Róbert, Beder Alpár presbitereknek.


A mennyezet megerősítése után a kémény lebontása következett. A bontást a bejárat kialakítása követte a épület kémény felöli oldalán. Az ajtó méretű lyuk a tűzoltósági normáknak megfelelve kifele nyíló vasajtót kapott. Ezek a módosítások alapjaiban változatták meg a kazánház belső elrendezését is. Így a kémény az épület felöli oldalra került a fás kazánnal egyetemben. A kémény elkészítésére és beszerelésére 4 árajánlat kérése után a Csíkszeredai Mal Prodict SRL kapott megbízást, amit garaciális és szép munkával teljesítettek.






A tetőszerkezet újraépítését, a cserepek felrakását és az oszlopok kialakítását Harai István és csapata végezte. Hálásan köszönjük a szép és igényes munkát, amivel a gyülekezet hasznára lehettek. Végül a finomhangolást és a külső munkálatokay Márk S. László egyházközségi gondozó végezte el az épületen a falak lehálózása, vakolása és festése elkészültté tette a kazánház épületét.
Hálásan köszönjük a támogatóknak és mindazoknak, akik egy-egy jó szóval vagy segítőkészségével hozzájárultak, hogy a felújítás megvalósulhasson.
2. PARÓKIA – IMATEREM
2022. áprilisában ismét Kovászna Megye Tanácsa (továbbiakban: KMT) írt ki pályázatot, ahol istentiszteleti helyszín felújítására lehetett igényt benyújtani. Egyházközségünk ezt meg is tette és a KMT 10.000 lej értékű támogasát szavazott meg egyházközségünk számára. Ezen összeget az imaterem felújítására fordítva kicseréltük az imaterem régi fűtőtesteit, illetve a bejárati ajtókat az imaterem és az iroda irányában. Az ajtók méretre csinálását és beépítését a Simon Béla PFA végezte, illetve az imaterem felszereléséhez szükséges fűtőtestek és csövezetek beszerzése a Deponál történt meg. Az imaterem régi fűtőtestei sajnos nem adták ki úgy a meleget, ahogyan azt elvárták tőlük ezért volt szükség a fűtőtestek lecserélésére. Így a kicserélt de immáron jobban szigetelő ajtókkal és a modernebb fűtőtestekkel az imaterem fűtése gazdaságosabb és a melegérzet nagyobb lesz. Az imaterembe vásárolt fűtőtestek felszerelése pedig ismét egy olyan pontja az idei munkálatoknak ahol hatalmas hálával tartozunk id. Csoma Ferenc és ifj. Csoma Ferenc barátosi egyháztagoknak, akik időt és energiát nem sajnálva, ingyen vállalták a fűtőtestek felszerelését és beüzemelését. A munkálatok két napot vettek igénybe, de a hasznukat minden korosztály a hét minden napján érzi.








3. TEMETŐ
2022. november 30.-án a temetőben indultak el karbantartási munkálatok, ami a sírok biztonságát hivatottak megőrizni. A temetői fák kérdése régóta foglalkoztatta a gyülekezet presbitériumát, viszont 2022-ig kellett várni, hogy ezek a munkálatok elindulhassanak. Szőcs Árpád és csapata elhivatottsággal és őszinte jószándékkal állt neki a nehéz feladatnak, ami a hatalmasra nőtt fák nagyon óvatos, és lassú visszavágását majd kidöntését jelentette.



Nagyon sok esetben a fák gyökerei már a sír beton alapzatát emelték fel vagy szakították el, illetve némely magasra nőtt fa belselyében már egy hatalmas lyuk jelezte veszélyességét és váratlanul bekövetkező kitörési szándékát.















Hálásan köszönjük a szép és rendezett munkát Szőcs Árpádnak és csapatának.
Isten áldása kisérje őket további munkálataikban.