IKE kirándulás Budapesten



2022 nyarán pár fiatal két lelkésszel együtt Magyarországra utazott az Ez az a nap nevű fesztiválra. Ezen a rendezvényen zenékkel dicsőítettük Istent. Ez a keresztyén mozgalom összesen nyolc órán át zajlott a budapesti Puskás Arénában. Szerintem nagyon fontos az, hogy elmenjünk adott helyekre úgy, mint egy csapat, mivel az ilyen alkalmak segítik azt, hogy érezzük nem vagyunk egyedül, tartozunk valahová. Az ilyen kiruccanások előnyei közé tartozik az is, hogy bővül a látókörünk. Össze tudunk hasonlítani két országot jelenesetben, különbségeket tudunk leszűrni. Nekem személy szerint egy felejthetetlen emlék marad, de úgy érzem, hogy ezt a többiek nevében is bátran kijelenthetem. Hálásak vagyunk a lelkipásztorunknak, akinek rengeteg munkája áll amögött, hogy mindez megvalósult. Reméljük, hogy a közeljövőben is lesz lehetőségünk ilyen alkalmakon részt venni.
Farkas Anita, IKE tag

